Elvek és tennivalók a kultúra területén
- A kultúra nem csupán a művészetek és az irodalom gyűjtőneve, ahogy ma sokan hiszik. A tudományokkal és az oktatás-nevelés körével kiegészülve sem teljes. A kultúra fogalmába tartoznak a világnézet (vallás), az erkölcs, a szokások, hagyományok, a testi és szellemi egészség, a munka és a környezet kultúrája, az életmód, viselkedés, szinte minden. Nemzeti, közösségi kultúráról pedig csak akkor beszélhetünk, ha a részek kultúrája szerves, azaz harmonikusan illeszkedik az egészbe.
- Ezért mondhatjuk, hogy a kultúra nem felépítmény, hanem mindennek az alapja, a gazdaságé is. Ebből több dolog következik.
- Mindenekelőtt az, hogy a nemzet működőképességét időben és térben is a kultúra állapota határozza meg. Időben a folytonosság megtartása, térben a közösségteremtés. Ehhez a kiművelt emberfő nem elégséges cél. A magyar ember egyénként nagyszerű teljesítményekre képes, de a közös ügyekért való tenni vágyás, az összefogás nem erőssége. Ha elfogadjuk, hogy a kultúra az alap,
- akkor a kormányzás szintjén létre hozandó a kultúra csúcsminisztériuma, vagy egy annak megfelelő csúcsszerv, mely koordinálja a kultúra részterületeit és szakminisztériumait: a szűkebb értelemben vett művelődés ügyét, az informatikát (benne a médiát), az egészségügyet, a sportot, a szociális, jóléti, családügyi területet és az egészségügyet.
- Oktatás-nevelés terén a cél: a folytonosság megbecsülésére, a hagyományos értékek tiszteletére és ismeretére való holisztikus, azaz a különböző tantárgyak összehangolásával folyó, közösségi nevelés. Az iskolai oktatást viszont a közműveléssel és a média műsoraival kell összehangolni, hogy hatásuk ne kioltsa, hanem fölerősödjék.
- Tisztában vagyunk vele, hogy paradigmaváltás közepén jár a világ, hogy a kultúra sok hagyományos eleme okkal és joggal kopik ki a műveltségből, de látjuk azt is, hogy korántsem minden értékes és hasznos, ami új, és az sem feltétlenül minősít, hogy valami sokaknak kívánatos és tetszik. Ezért a nevelés harmadik legfontosabb összetevője: megtanítani a felnövő generációkat helyesen választani.
- Végezetül: nem kevésbé fontos az értelmes munkára nevelés. Megtanítani az ifjúságot dolgozni, és arra, hogy az értelmes munkában örömét lelje és személyisége kiteljesedjék.
- Ezek a tennivalók nem újszerűek, viszont változatlanul időszerűek. Jelen vannak a hagyományban, a még élő idősek ebben a szellemben nevelkedtek. Tanulhatunk tőlük.